Bocsi, tul sok rohanas, tul keves motivacio.
Idom meg semmi.
Sorry. Flickr-re ment par dolog mondjuk….
Bocsi, tul sok rohanas, tul keves motivacio.
Idom meg semmi.
Sorry. Flickr-re ment par dolog mondjuk….
Ááhh…. Fóczy barátom nagyon hülyét szólt tegnap chatelés közben.
A sok baromság mellett elejtett egy olyat, hogy a Nip/Tuck jó és “dúrva” és ééénnemtom már miket mondott. Mondtam Neki, hogy nem nézem, de majd esetleg egyszer alluc.org-on belenézek.
Belenéztem…
És nagyon megtetszett. Egy részt még Eric-kel, volt lakótársammal láttam, most meg a pilot-ot néztem meg házi(!!–jó, mármint úgy házi, hogy magyar ABCből való…lol) debreceni kajálása közben.
Az egész ugye két testvérről szól, akik plasztikai sebészek ééés persze az egyik macho, a másik családapa, így családon belül is kavarog majd gondolom a szar, meg persze kívül is, és az egész a melón keresztül kapcsolódik össze.
A lényeg, hogy belekóstoltam, tetszik, folytatom.
Mégegyszer az oldal, ahol YouTube és DailyMotion linkek vannak, season-ökre szétszedve: itt.
Lehet, hogy az egész érzés, hogy most dolgozok és “business” az, ami elgondolkodtatott, vagy csak maga a sok hír, amit hall az ember…, de a lényeg, hogy egyre jobban érdeklődöm az egész tőzsde világ után.
Egyáltalán nem arról szól a történet, hogy annyi pénzem lenne, hogy befektessek, mert akkor ha más nem lenne új laptopom, utazgatnék ide-oda, ahelyett, hogy fiatalon feltétlen ilyenbe feccoljak.
De maga az egész világ, hogy pénzt csinálunk pénzből foglalkoztat.
Úgyhogy elhatároztam, hogy kezdésnek pont jó lesz az, hogy kinézek egypár részvényt, amit megvennék, és szépen egy eccerbűbb excel táblázat segítségével megnézem mennyire tudnék + vagy – oldalon zárni.
Persze jóegypár stock érdekel, de egyenlőre nem mondom meg, mert csak hírtelen felindulásból mondanék bármit is. Most elvileg meglepően a Yahoo! lesz jó, Ford veszít szépen konstansan, DCX erősödik, légitársaságok elvileg tudnak erősödni.
Gyógyszeresek meg megintcsak, meg persze olaj is.
ELVILEG.
Na szólok, ha van már vmi táblázatom.
Hát ezen a mai napon meglepődtem, aztán még csak nincs is vége…
Szóval tegnap este tényleg korán, olyan fél 11 -11fele már ágyban is voltam. Olvastam az Iacocca könyvet (tudom ajánlani midnenkienk, akit érdekel a managerkedés, cégvezetés, élettörténetek) de pár oldal után olyan álmosság jött rám, hogy gyorsan beállítottam a szokásos reggeli ébresztést, aztán már aludtam is.
Reggel 7:40körül csörög, de csak 8:05kor szántam rá magam, hogy ki is keljek az ágyból. Gyors tus, hajmosással (annyira azért nem is volt gyors), kicipelem gyorsan a vasalóállványt is a fürdőből, aztán boxerban, alsópólóban átvasaltam a picikét gyűrött ingemet, hogy mégiscsak “szép” legyek ![]()
Hozzá a megfelelő nyakkendő, cipő fel, kabát fel, iPod be, kesztyű, sál, sapka. E három ebben a télben most először jött elő, dehát látom, hogy kint esik a hó, ilyenkor kellhetnek.
Hát mi az, hogy kellhetnek. Az utcán, a járdán frankón 10-15centis hótömeg.
Há’ csezmeg, meglepett a dolog…
Tovább ehhez a bejegyzéshez »
OK, Apple event Feb. 20án.
Feltúrbózott MBP?? Essetleg?
HA igen, akkor mit turbóznak rajta? Olcsóbb? Gyorsabb? Könnyebb?
Leopard-dal addigra már?
iPod újítás? (6th gen?)
iPod HiFi újítás esetleg??
Hmmhmmmhmmm??